Karácsonyék a HÉV-ekre nem küldenek fővárosi rendészeket
Idén januártól a BKK járatain dolgoznak ugyan rendészek, de mindössze 75-en, Vitézy Dávid korábban 200 fővel kívánta felállítani a csoportot.
Idén januártól a BKK járatain dolgoznak ugyan rendészek, de mindössze 75-en, Vitézy Dávid korábban 200 fővel kívánta felállítani a csoportot.
Úgy nem élhetne azon kiváltságok egyikével, amelyek ellen „elvtársai” annyit küzdenek – írja az Il Giornale.
Hogy a politikában az igazság a legveszélyesebb fegyver, azt két igazságbeszélő sorsa bizonyítja: Csurka Istváné és Gyurcsány Ferencé.
Az Európai Bizottság bíróság elé citálja Nagy-Britanniát a Brexit-megállapodás megsértése miatt.
Fülöp Attila szerint nem a Tisza Párt elnökének a fellépése nyomán javulnak az ágazatban a körülmények, Magyar a konfliktust hozta ebbe a történetbe.
Félreértés ne essék nem bosszút várok, hanem példás büntetést. Üzenetet!
Még nem tudni, Lagzi Lajcsi részt vehet-e a búcsúztatáson.
Az Energia Charta Egyezmény megújításáról konferenciáztak az MCC-ben.
Egy nagyon fontos nemzetközi szervezet vezetője szögezte le, hogy a konnektivitás az egyetlen járható út.
A jelenlegi helyzet viszont egyszerűen kimaxolása a képmutatásnak. Egy politikai eljárástól várunk egy nem politikai megoldást.
Az EU Observer oldalán megjelent véleménycikk azt állítja, hogy a gyerekvédelmi törvény „erőszakos homofób hullámot” indított el a kontinensen.
Az utolsó napokban már spórolni kellett.
Javaslatukat azzal magyarázták, hogy „a fenyegetések korában messze nem mindegy, hogy ki dönt ilyen nagyon komoly kérdésekről”.
Alapvető jogi elveket tipor el ideológiai okokból.
Gerzsenyi Gabriella szerint „szégyenletes eseteket” produkált a magyar kormány.
Képes a természetjog javítani az emberek életén? Mi a művészet szerepe, és hogyan segít rajtam, ha másokon segítek? Erről is szó volt az MCC konferenciáján.
Szó volt a külhoni magyarok jogairól, az egyetemi hallgatók befolyásolásáról, a genderről és Magyar Péterről is.
Hiába pózolsz a Bibliával, az öklöd joga jelzi, hogy keresztény se vagy, csak egy féltékeny, meleg proli.
Az eurokolhoz nem szabadságot, hanem elnyomást és kifosztást hozott húsz év alatt.
Ilya Shapiro szerint Budapest a leginkább zsidóbarát főváros egész Európában, Brüsszel pedig lopakodva veszi el a hatalmat a tagállamoktól. Interjúnk!